Hírek
2013. Július 25. 10:02, csütörtök |
Sport
Forrás: MTI
Kékszalag - Elrajtolt a mezőny
Balatonfüred, 2013. július 25. Elrajtol a 45. Kékszalag Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny mezőnye Balatonfüreden.
Reggel kilenc órakor Balatonfüredről elrajtolt a 45. Kékszalag Laptop.hu Nagydíj Balaton-kerülő vitorlásverseny mezőnye.
A szervezők tájékoztatása szerint 525 hajó - fedélzetükön összesen nagyjából 2500 résztvevővel - vágott neki a légvonalban 145 kilométeres táv leküzdésének. Ez azt jelenti, hogy nem dőlt meg a részvételi rekord, 2010-ben ugyanis 623 vitorlást regisztráltak.
Csütörtökön egy front közelítette meg a Balaton térségét, amelyből várhatóan délután lesz számottevő szél, esőre viszont nem kell számítani. A jelenlegi állás szerint a reggeli gyenge széllel Balatonkeneséig-Siófokig tud haladni a mezőny, amelyben így a könnyű vitorlások lesznek előnyben.
A nehezebb fahajókkal indulók többen is könnyítettek a rajt előtt a szerkezetükön. A taktika meghatározásában segítséget nyújthat, hogy a legénységeknek az északi és déli parton is vannak segítőik, akik folyamatosan jelzik a helyi szélerősséget. A szervezők nem számítanak gyors versenyre, a legjobbak várhatóan késő este érkeznek vissza Füredre.
Az indulóknak a Balatonfüred-Kenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalat kell teljesíteniük, a kiírás szerint szombat reggel kilencig lehet érvényesen célba érni.
Litkey Farkas, a verseny tízszeres győztese csapatával idén az Evopro magyar mérnökiroda színeiben indul a Lisa nevű hajóval, amellyel 2007-ben, 2009-ben és 2011-ben diadalmaskodott.
A Kékszalagon utoljára versenyeznek kizárólag az egytestű hajók, amelyek eddig a páratlan években alkották a mezőnyt, 2014-től ugyanis megszűnnek a kategóriákra vonatkozó megkötések.
A Balaton-kerülés rekordját tavaly óta a Fifty-Fifty katamarán tartja 10 óra 34 perces idővel, amely a Nemere II 1955-ös csúcsát javította meg hat perccel.
Európa legrégebbi és legnagyobb tókerülő versenyét 1934-ben rendezték meg először.
MTI Fotó: Turcsi Gábor
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:20, szombat | Sport
Labdarúgó NB I - Ferencváros-siker az örökrangadón
A címvédő és százszázalékos mérleggel éllovas Ferencváros 3-1-re győzött az MTK Budapest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga hetedik fordulójának péntek esti nyitómérkőzésén.
2024. Szeptember 20. 07:58, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Az örökrangadóval indul, keleti rangadóval folytatódik a forduló
Péntek este az MTK és a Ferencváros örökrangadójával indul a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulója.
2024. Szeptember 18. 07:45, szerda | Sport
Szoboszlai gól Milánóban - Videó
A Liverpool 3:1 arányban győzött a Bajnokok Ligájában.
2024. Szeptember 18. 06:00, szerda | Sport
Arne Slot elégedett Szoboszlaival, de gólokat vár tőle
Arne Slot, a Liverpool labdarúgócsapatának vezetőedzője elégedett Szoboszlai Dominik teljesítményével, ugyanakkor gólokat vár a magyar válogatott csapatkapitányától.