Hírek
2022. Március 01. 17:05, kedd |
Kék hírek
Forrás: infovárosok/police.hu - illusztráció: pixabay
Eláslak, dögölj meg! - kiabálta, majd megtámadta a nőt
Befejezték a rendőrök egy tavaly tavasszal elkövetett életellenes bűnügy vizsgálatát, most vádemelést javasolnak.
A rendőrök egy 57 éves nő segítségére siettek 2021. április 12-én este. Pécel egyik fás-bokros területén egy férfi minden előzmény nélkül szidalmazni kezdte a hajléktalan asszonyt, ököllel többször megütötte és testszerte össze-vissza rugdosta, miközben azt kiabálta, „Eláslak, dögölj meg!”. Az áldozat sérüléseiből csak hetekkel később gyógyult fel teljesen – közölte rendőrség.
A rendőrök napokon belül elfogták, előállították és őrizetbe vették a 29 éves V. Istvánt, aki gyanúsítotti kihallgatásán érdemi vallomást nem tett. A nyomozók súlyos testi sértés bűntette miatt indítottak vele szemben eljárást, később az elkövetett bűncselekményt átminősítették.
Az igazságügyi orvosszakértő véleménye szerint az áldozat a támadás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A bántalmazás erőbehatásainak módja és nagysága azonban alkalmas lett volna arra, hogy az asszony életveszélyes állapotba kerüljön, ennek elmaradása csak a véletlennek volt köszönhető.
Az az óta letartóztatott férfi ellen a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya életveszélyt okozó testi sértés bűntett kísérlete miatt folytatott eljárását befejezte, a keletkezett iratokat vádemelést javasolva megküldte az ügyészségnek.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek
Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.
2024. Szeptember 19. 08:08, csütörtök | Kék hírek
Élőben követték a biztonsági kamerán, így kapták el a kerékpártolvajt - Videó
Összesen kilenc bringát vitt el a tolvaj.
2024. Szeptember 19. 06:00, csütörtök | Kék hírek
Kétszázmilliós adócsalás miatt emeltek vádat több ember ellen a gyógycipős ügyben
2024. Szeptember 10. 07:50, kedd | Kék hírek
Döbbenet, miket csinálnak egyesek a magyar autópályákon - Videó
Életveszélyes tolatások kerültek be az autópályákat fenntartó MKIF Zrt. legújabb összeállításába.